Kategóriák
Hírek

Megvan a nyertes: túra- és sportközpont épülhet a Misina-tetőn

Véget ért a Misina Ötletbörze szavazása, a több mint 19 ezer voksból a legtöbbet az „Aktív Misina” koncepcióterv kapta: egy olyan mozgás- és túraközpontot vázol, amely a természetjárók és sportolni vágyók minden igényét kielégíti.

Akik olvasták a Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztését célzó Misina Ötletbörzéről írt cikkjeinket, bizonyára tudják, hogy a pécsiek az önkormányzati ötletpályázat honlapján február 12-ig szavazhattak arról, hogy pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misina-tetőn. Mint ismert, összesen 35 pályamű érkezett a pályázat tavaly szeptember végi határidejéig, a beküldött elképzelések közül egy nyolcfős szakmai zsűri választotta ki a legjobb ötöt, azok készítői 100-100 ezer forintos jutalmat nyertek.

Az öt nyertes pályamunkából tavaly decemberre készült el a szavazásra bocsátott három megvalósítható koncepcióterv: az „Aktív Misina” koncepcióterv egy mozgás- és túraközpont kialakítását célozta, a „Családi Misina” terv egy családcentrikus közösségi tér és egy lombkoronasétány megépítését tartalmazta, míg az „Interaktív Misina” koncepcióban egy bányászati kiálltást vázoltak.

Tovább a teljes cikkhez:

Megvan a nyertes: túra- és sportközpont épülhet a Misina-tetőn

Kategóriák
Hírek

Eldőlt, hogy mi lesz a Misina-tető sorsa

A pécsi tévétorony környezetének fejlesztéséről indított online szavazás keretében egy mozgás- és túraközpont létrehozására tettek legtöbben javaslatot – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata hétfőn az MTI-t.

Az önkormányzat január közepén indított egy hónapos online szavazást a pécsiek körében a város felett, az 535 méter magas hegy, a Misina csúcsán magasodó tévétorony környezetének fejlesztéséről.

Arról dönthettek az emberek, hogy a Misina-tetőn mozgás- és túraközpontot, családcentrikus közösségi teret vagy a Mecsek természeti erőforrásait bemutató korszerű kiállítóközpontot alakítsanak majd ki.

Végül a három koncepcióterv közül az Aktív Misina című pályamunka ötleteire szavaztak a legtöbben. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – a leadott csaknem húszezer szavazat mellett mindössze 25 voks volt a különbség a győztes és a – családbarát fejlesztéseket magában foglaló – második helyezett elképzelés között.

Tovább a teljes cikkhez:

Eldőlt, hogy mi lesz a Misina-tető sorsa

Kategóriák
Hírek

Eldőlt: Kávézó és WC is lesz a Misina-tetőn!

Az „AKTÍV MISINA” egy olyan mozgás- és túraközpont, ahol a sportolás és a természet szerelmesei kerülnek kiszolgálásra – olvashatjuk a pécsi önkormányzat által létrehozott oldalon.

Átalakítják a Misina étterem épületét

  • lesz öltöző és wc
  • sporteszközök kölcsönzője
  • kávézóval kialakított pihenőtér

Tovább a teljes cikkhez:

Eldőlt: Kávézó és WC is lesz a Misina-tetőn!

Kategóriák
Hírek

Tv-torony környezete: Az Aktív Misina-terv nyerte a közönségszavazást

Lezárult a Tv-torony környezetére, azaz a Misina-tető fejlesztésére kiírt közönségszavazás. A végeredmény szerint az Aktív Misina terve nyert, azaz mozgás- és túraközpont lesz a hegytetőn. A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. a nyertes koncepcióterv alapján megindítja a tervezési beszerzési eljárást az engedélyezési és a kiviteli tervekre vonatkozóan. A tervezés és az engedélyezési eljárás hozzávetőleg 4 hónapot vesz majd igénybe.

Mint megírtuk korábban, a pécsi önkormányzat ötletpályázatot írt ki a Misina-tető fejlesztésére. A terv már a kiíráskor is az volt, hogy a legjobb ötletek egyikét, avagy a legjobb három ötlet egyfajta elegyét valósítják meg a Tv-toronynál. A befutott lakossági pályázati ötletek után végül három tervezet versengett, amely szerint aktív, interaktív vagy családi lehetett volna a Misina.

A pécsi önkormányzat hétfői sajtóközleménye szerint ugyan nemsokon múlt a családi Misina ötletének sikere, végül az Aktív Misina terve nyert. A közönségszavazáson mintegy 19 ezren vettek részt.

Tovább a teljes cikkhez:

Tv-torony környezete: Az Aktív Misina-terv nyerte a közönségszavazást

Kategóriák
Hírek

Misina Ötletbörze: összevonható tervek, lehetséges útfelújítás, bérbe adott üzletek

Február 12-ig szavazhatnak a pécsiek arról, hogy pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misina-tetőn. Három koncepcióterv közül választhatunk, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba. A projekttel kapcsolatban felmerült lakossági kérdésekre Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója válaszolt.

Ahogy arról többször beszámoltunk, az önkormányzat tavaly augusztus közepén hirdetett lakossági ötletbörzét a régóta elhagyottan álló Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztésére. Összesen 35 pályamű érkezett az ötletpályázat tavaly szeptember végi határidejéig, a beküldött elképzelések közül egy nyolcfős szakmai zsűri választotta ki a legjobb ötöt, azok készítői 100-100 ezer forintos jutalmat nyertek.

Tovább a teljes cikkhez:

Misina Ötletbörze: összevonható tervek, lehetséges útfelújítás, bérbe adott üzletek

Kategóriák
Hírek

Misina Ötletbörze: két hete indult a szavazás, szoros a verseny az első helyért

Melyik Misinára tervezett fejlesztési koncepció vezet a Misina Ötletbörze lakossági szavazásán? Ránéztünk a jelenlegi állásra.

Az önkormányzat hétfőn adott ki sajtóközleményt a Misina Ötletbörze jelenleg is zajló online szavazásával kapcsolatban. A közleményben emlékeztetnek: január 12-től – tehát két hete – lehet szavazni a Misina-tető fejlesztésének koncepcióterveiről. Felhívják a figyelmet arra, hogy továbbra is minden pécsi élhet azzal a lehetőséggel, hogy az itt elérhető online szavazás keretében véleményt nyilváníthasson és kiválaszthassa a három versenyben lévő koncepcióterv közül a számára legszimpatikusabbat.

Tovább a teljes cikkhez:

Misina Ötletbörze: két hete indult a szavazás, szoros a verseny az első helyért

 

Kategóriák
Hírek

Félidőben a szavazás a Misina tető fejlesztésének terveiről

2021. január 12-e és február 12-e között lehet szavazni a Misina tető fejlesztésének koncepcióterveiről. A szavazás a félidejénél tart, és komoly érdeklődés övezi: csak mostanáig több mint 5600-an tették le voksukat. Továbbra is minden pécsi lakos számára nyitva áll a lehetőség, hogy online szavazás keretében véleményt nyilváníthasson, kiválaszthassa a koncepciótervek közül a számára legjobban tetszőt.

Tovább a teljes cikkhez:

Félidőben a szavazás a Misina tető fejlesztésének terveiről

Kategóriák
Hírek

Félidőben tart a szavazás a Misina tető fejlesztésének koncepcióterveiről

A pécsiek közül eddig több, mint 5600-an voksoltak. Szoros verseny alakult ki az Aktív Misina és a Családi Misina nevet viselő tervek között, míg az Interaktív Misinára csupán kevesebb mint 4%-a szavazott a pécsieknek. Egyelőre még semmi sem dőlt el, hiszen a misinaotletorze.hu oldalon február 12-ig várják a voksokat, itt a koncepciótervek részletes leírása is elérhető.

Az engedélyezési terv után készül majd el a kiviteli terv, ezt követi a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatása. Várhatóan 2022. tavaszán kezdődhetnek meg a Misina tetőn a kivitelezési munkálatok, amelyek előreláthatólag 1 évet vesznek majd igénybe.

Tovább a teljes cikkhez:

Félidőben tart a szavazás a Misina tető fejlesztésének koncepcióterveiről

Kategóriák
Hírek

Misina Ötletbörze: Bemutatjuk az “Interaktív Misina” koncepciótervet

Mint azt megírtuk, január 12-től már szavazhatnak a pécsiek arról, hogy a Misina Ötletbörze keretén belül pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misinatetőn. Három koncepcióterv közül választhatunk, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba. Az alábbiakban a harmadik, „Interaktív Misina” elnevezésű koncepcióról lesz szó.

Az „Interaktív Misina” koncepcióterv egy olyan interaktív kiállítóteret vázol, amelyben a főszerepet a mecseki és a pécsi bányászat története és érdekességei játszák, ugyanakkor természetesen emellett más tárlatok bemutatására is sor kerülhetne itt. A kiállítótér létrehozásával a fenntarthatóság fontosságát, az ökologikus szemléletmódot hangsúlyoznák.

A megvalósítandó kiállító- és kulturális központról a következő konkrétumokat érdemes tudni:

  • A volt Misina Étterem épületéből háromszintes kiállítótér jönne létre tematikus kiállítási felületekkel.
  • Elsődlegesen a Mecsek természeti erőforrásait mutatnák itt be, a szén-, valamint az uránbányászattól indulva egészen a megújuló energiaforrások használatáig.
  • Egy bányászati liftet imitáló szerkezet vinné fel a helyszínre látogatókat a bányászati múzeumi részbe, ahol makettek és hangeffektes előadások segítségével mutatnák be a különböző bányászati folyamatokat (például robbantásokat, kőfejtést).
  • Egy megérinthető, „tapogatós” periódusos rendszer ismertetné meg az érdeklődőkkel az ásványokat.
  • A fejlesztés többnyire a belső terek kialakítására összpontosít, az épületen kívül csak néhány szabadtéri installációt helyeznének el.
  • Helyet kapna a túraközpontban egy pihenőtér is, kávézóval és büfével.
  • Az épületet és környékét akadálymentesítenék, az épület szintjei lifttel is elérhetők lennének.

Tovább a teljes cikkhez:

Misina Ötletbörze: Bemutatjuk az “Interaktív Misina” koncepciótervet

Kategóriák
Hírek

Misina Ötletbörze: Bemutatjuk a „Családi Misina” koncepciótervet

Mint azt megírtuk, január 12-től már szavazhatnak a pécsiek arról, hogy a Misina Ötletbörze keretén belül pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misina-tetőn. Három koncepcióterv közül választhatunk, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba. A következő napokban részletesebben is bemutatjuk a versenyben lévő három tervet. Az alábbiakban a „Családi Misina” elnevezésű koncepcióról lesz szó.

A „Családi Misina” koncepcióterv – ahogy a neve is mutatja – egy olyan családcentrikus, többkorosztályos közösségi teret vázol, ahol a családi együttlét és az ahhoz kapcsolódó aktív és passzív pihenési-szórakoztató funkciók kerülnek előtérbe. Az ide tervezett játszótér kiemelendő sajátossága, hogy a játékok a Misina-tetőre utalva a magasságot szimbolizálják: ezek egyike egy felhő formájú-megjelenésű gyűrű, amelyre különböző játékelemeket függesztenének fel. A fejlesztés legegyedibb eleme mindenképp a lombkoronasétány, amelynek köszönhetően az épületből sétálhatunk fel a közeli fák lombjai közé.

A megvalósítandó családi élményközpontról a következő konkrétumokat érdemes tudni:

  • A fiatal és a felnőtt korosztály számára edzőgépeket és pihenőtereket alakítanának ki.
  • A volt Misina Étterem épületének átalakításával négy – különböző funkcióval bíró – szinten elégítenék ki az aktív és passzív pihenésre vágyó családok igényeit (például: öltözők, tárolók, gyerekszobák, játszósarkok, pelenkázók.
  • Belső és külső játszótereket, játékelemeket alakítanának ki.
    Helyet kapna a túraközpontban egy pihenőtér is, kávézóval és büfével.
  • Az épületet és környékét akadálymentesítenék, az épület szintjei lifttel is elérhetők lennének.

Tovább a teljes cikkhez:

Misina Ötletbörze: Bemutatjuk a „Családi Misina” koncepciótervet